www.fetishsex.hu

Márk vagyok, 25 éves, jogász. Édesanyám a Fővárosi Bíróságon bíró, édesapám ügyvéd, büntetőzik. A családom havi jövedelme eléri a nettó 2 millió forintot. Tudom, nem sok, de azért mindig megéltünk valahogy. Ez az én történetem, a kalandjaimé, a szenvedéseimé és persze megannyi igaz vagy csak igaznak hitt tévhit és titok leleplezéséé, melyet élvezettel és megbánás nélkül írok meg, remélve a megbotránkoztatást és a megdöbbenést.

2008 nyarán végeztem a Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán summa cum laude minősítéssel. A legjobbak közé tartoztam, szinte mindvégig kitűnő eredménnyel tanultam. Élveztem magamba szívni a tudást és legyőzni másokat, élveztem az irigy pillantásokat, amikor a kettessel átbukdácsolt évfolyamtársaimnak elmondhattam, nekem 5-ös lett! Kirobbanó érzés volt, ilyenkor szinte a részegítő mámor állapotába kerültem és nem törődtem semmivel, csak azzal, hogy mindenki megtudja, ismét sikerült. Soha nem gyötört a bűntudat, hisz megdolgoztam érte, szorgalmasan tanultam és seggeltem a jogszabályokat. Az egyetem öt éve alatt, csak párszor kaptam kettest, akkor is a tanár hibájából. Ott van például agrárjog, amikor megnéztem volna a dolgozatom addigra az a komcsi hiéna megsemmisítette azt, egyszerűen lusta volt kijavítani és egyszerűbbnek hitte ezt a megoldást választani. Nem épp szabálykövető magatartás, de ez volt az első dolog, amit az egyetemen megtanultam, hogyan kell a szabályokat saját érdekeimnek megfelelően értelmezni, másokat eltiporva érvényesülni. Hasonlóan az agrárjog vizsgához a nemzetközi magánjog ötösöm is a tanáron múlt. Az egykori és mostani külügyminiszter vizsgáztatott, de jó szokásához híven a pasik 3masnál jobbat szinte soha nem kaphattak. A lányok ezzel szemben mindig 5-öst. Elfogult volt és csak a farka vezérelte, az előadásokon pedig egy értelmes mondatot nem lehetett tőle lejegyzetelni, nem is jártam az óráira. Feleslegesnek tartottam.

Nem volt sok barátom, inkább csak ismerőseim, de szerintem ők is csak azért, mert volt pénzem és néha nekik is vásároltam ezt azt. Igazából nem érdekelt, a lényeg az volt, hogy én jól éreztem magam.

Szüleim kiskoromban mindig azt mondogatták: „Inkább legyen száz irigyed, mint egy sajnálód”. A tanácsukat megfogadtam és úgy éltem, hogy irigykedjenek rám és nem kétséges, volt is mire. Gyakran vásárolgattam, szinte mindig Saxoo, Bugatti vagy épp csak Springfield cuccokban jártam, számolatlanul költöttem a pénzt, nem érdekelt mire és főleg az nem, hogy mennyit adtam ki ruhákra, kozmetikumokra. Ha lemerült a bankszámlám, csak telefonáltam apám titkárnőjének, aki azonnal intézkedett.

Csodás éveket töltöttem Szegeden, bulizgattam, bárokba és kocsmákba jártam, nem olyan gyakran, csak kéthetente legfeljebb egyszer vagy kétszer, akkor azonban reggelig ittam haverjaimmal a Voilá kékáfonyás pezsgőkoktélt. Volt egy törzshelyem, a Not Café, amit imádtam, egy lepukkant vidéki buzibár volt, semmi extra, sehol nem állt az akkori budapesti alibihez vagy capellához. Még egy igazi sötétszobája sem volt, így a wc-ben intéztük el a sürgősebb interakciókat. A pia azonban olcsó volt, így felszabadultan tudtam a rúdon táncolni és helyesebbnél helyesebb srácokkal ismerkedtem meg, akikkel éjjeleken át szexeltem. Egy-egy hétvégi parti után azt hittem a seggem szétreped a fájdalomtól és ettől az érzéstől csak még inkább felállt a farkam.