A családommal épp a rendszeresen félévente visszatérő konfliktusom közepén jártam, amikor azonban eddig nem várt és félt helyzet állt elő. A vita témája megint a sok pasi és a mértéktelen költekezésem. Egyszerűen nem ismertem a határt és ha jobban bele gondolok most sem nagyon ismerem. Szeretem kipróbálni mit bírok, mik azok a fájdalmak, amelyeket elviselek, mik azok a határok, amelyeken még átléphetek, így sokszor vitatkoztam apámmal, aki a mértékletes becsületesség díszpéldánya. Utóbb visszagondolva megértettem mit akart a nevelésével elérni, de akkoriban 19 éves hülyegyerekként soha nem gondoltam bele milyen nehéz megkeresni a mindennapi betevőt, legyen szó kajáról vagy épp egy finom méretes farokról. Minek is tettem volna, hiszen pénzem mindig volt, külső adottságaimnak köszönhetően a pasizással sose volt gondom, így nem maradtam kielégületlen egyetlen nap sem.
A többszöri viták ellenére, melyek apróságokon múltak, apróbb nézetkülönbségeken, mint például, hogy miért vettem megint új cipőt, mikor négy már van a szekrényben, sikerült mindig elegyengetni a viszályt. Ezúttal azonban odáig fajult a helyzet, hogy a bankszámlám letiltásra került. Apám egyetlen telefonjának köszönhetően úgy süllyedtem vissza a semmibe, a pénztelenség okozta magányba, mint fekete üveggolyó a mélykék éjszakába.
Spórolást nem tanultam, így a havi minimális apanázsom és az ösztöndíjam már az első héten elfogyott. Nem volt mit tenni pénzt kellett keresnem. Mivel semmihez nem értettem csak a jog alapjaihoz így egyértelmű volt milyen állást kell találnom. Körbenéztem ügyvédi irodákban, de sajnos felvétel sehol nem volt, mindenütt zárt kapukat találtam. Éhesen és szinte már megtörve léptem be lakásom ajtaján, amikor meghallottam a bekapcsolva maradt számítógépemen a gayromeo csilingelését. Egy vén faszi írt és persze szexet akart. A válaszom természetesen nem lett volna, ha épp nem éhezem. Undoromat a petyhüdt bőre iránt leküzdve felajánlottam neki, hogy egy tízesért megdughat. Belement. Jóllakva és gondjaimat megoldva feküdtem aznap este be puha ágyamba és eltöprengtem azon, hogy bár kitágult seggel, néha picit bevérezve, de azért csak sikerült idegennel szexelnem és megérezni az erőt, hogy mindentől függetlenül képes voltam önmagamon segíteni.