A börtönben a szex soha nem véletlenszerű, hanem mindig üzletszerű és szabályozott. A legtöbb köcsögnek van gazdája, akinek a beleegyezése nélkül egy újjal sem nyúlhat hozzá a többi rab. Kivételt a „Préda” képez. A „Prédát” mindenki kedvére használhatja, alázhatja, egyetlen dolgot tehet: tűrnie kell. Az őrség tagjai nemcsak szemet hunynak az erőszak felett, de minden alkalommal azt tapasztaltam, hogy bátorítják is, úgyhogy hiába fordulna bárki hozzájuk védelemért, legjobb esetben is csak a képébe röhögnek. „Préda” lesz automatikusan a szexuális bűntettet elkövető, vagy vállaltan homoszexuális rab, ha nem tudja megvédeni magát. Az őrség cinikusan és teljes nyíltsággal adja áldását a dologra. A „Prédát” például soha nem viszik a védett cellákba, ha van egyáltalán ilyen, ahol például a volt rendőröket tartják, hanem bevetik a „Farkasok” közé, ahol az első percben megerőszakolják, és az őrség gyakran végig is nézi. A „Farkasok” az elkülönítetten tartott legveszélyesebb bűnözők, sokszor egy-egy Gang vezetői, akik külseje külön-külön is félelmet kelt, hát még így együtt, hiszen tetőtől talpig tetoválásokkal és testékszerekkel borított izomkolosszusok.
Mindezt az őrség minden egyes tagja többször is a tudomásomra hozta a vizsgálati fogság alatt, egy percig sem hagyva kétséget afelől, hogy „Préda” leszek. Emellett az őrök részéről a legaljasabb, gusztustalan, homofób megjegyzések állandó céltáblája voltam, ezek közül a „Viszket már a fosólukad, köcsög, hamarosan döngölni fogják!” még a legenyhébbnek számított. Az egyik őr nem is bírt magával, és a vizsgálati fogságom utolsó reggelén kezemet megbilincselve elvezetett a lépcsőházba, megállított a fal mellett, lehúzta fenekemről a gatyámat, és én tudtam, hogy az első baszásomat fogom megkapni, amit ki tudja még, hogy hány fog követni? Az őr síkosítót kent a farkára, széthúzta a seggemet és szó nélkül megbaszott. Mikor visszavitt a cellámba, foghegyről odavetette: "Ezért hálás lehetsz, köcsög!"
Mivel a farkasokkal már minden le volt zsírozva, engem először nem is a cellámba vezettek, hanem a farkasokkal teli zuhanyzóba meztelenül. Az őrök elmondták nekem előre, hogy erre az alkalomra mindegyikük egy-egy viagrát kapott. Majd elájultam a félelemtől, amikor a kéttucat nagydarab agyontetovált állatok egytől-egyik álló fasszal fogadják? Az egészből csak arra emlékszem, hogy négyen megragadtak, csípő magasságban széttett lábakkal megtartották, és az ötödik már nyomta is bele a faszát a seggembe. Később tudtam meg, hogy chilipaprikával is bekenték a faszukat, hogy az első estémet emlékezetessé tegyék. Talán csak egyszer etettek meg valamivel kutyatálból, de abba is belehugyoztak. Ezt a szokást végig megtartották. Csak 3 nap után löktek be a cuccommal együtt ájultan a cellába. Külön priccsem soha nem volt, hanem a körlet végében egy matracon kellett meztelenül térdelnem vagy feküdnöm az egymást váltó gangvezéreket szolgálnom. Mivel wc-re soha nem engedtek ki, ezért mindegyikük, miután beleélvezett a seggembe, teletöltött még huggyal is, hogy viszonylag tiszta maradjak legalább a következő kúrásra. Ezért a matracom rövid idő után bűzlött a húgytól és a saját székletemtől bűzlött. A gang-vezérek két csicskásának 2 naponta volt feladata cserélni alattam. Enni azt kaptam, amit kutyatálban elém löktek, inni pedig a hugyukat kaptam inni. A viagrát végig kaphatták, mert gyakorlatilag szünet nélkül basztak, mindegyik átlagban háromszor baszott meg, és éjjel is végig volt legalább egy félkemény fasz a seggemben, noha annyira fájt a végbelem, hogy szinte állandóan zokogtam, mert iszonyatosan égetett a fájdalom.
Három hónapig voltam a Farkesveremben, utána löktek be a többi elítélthez. Ott a helyzetem annyiban változott, hogy nem volt kijelölt helyem, hanem ágyról ágyra adtak, és mindig mással kellett aludnom, aki előtte, vagy utána persze megbaszott. Kevés kaját adtak, elég sokat vertek és gúnyoltak, és lassan elkezdtek csipkés női alsóneműbe, majd szőke parókába öltöztetni, számat rúzsozni, kitépkedték a szemöldökömet, és fölötte megrajzolták, és mindenhol borotválnom kellett magamat.
Szépen sorban megismertem a börtön többi közös használatú köcsögét, így megismerhettem, hogy rám is milyen sors vár. Az egyik legtöbbet használt fekete köcsög a Coco nevet kapta. Ő sem hordhatta a szokásos börtönviseletet, hanem fehér, csipkés női fehérneműt kellett hordania, járása is teljesen nőies volt. A zuhanyzóban többször láttam, hogyan használják egyszerre hatan-heten, apró sikolyait messziről hallani lehetett. Nem kellett kényszeríteni semmire. Láthatóan jól érezte magát a szerepében. A gazdája, Ramos néha háromszor is megbaszta egy nap, és néhány dollárért átengedte a többi rabnak is használatra. Évekkel később tudtam meg, hogy Roderick Johnson a rendes neve, mert hogy feljelentetést tett szexuális bántalmazás miatt, és a sajtó elég részletesen beszámolt róla. Lassan közben megismerkedtem a többi köcsöggel is.
Miután 2 évig voltam az egész börtön közös kurvája, a négerek gang-je megvett állandó használatra.
Amikor megköttetett az üzlet, csipkés harisnyában és melltartóban, „szopós”-ra sminkelten bevezettek a négerek cellájába, egy kisebb csoportosulás volt az egyik priccs körül a sarokban. Ahogy közelebb vittek, láttam hogy az egyik éppen akció folyik, az egyik elég világos bőrű néger seggét dolgozták, aki engedelmesen, fenekét szélesre tárva térdelt az ágyon, a fejét nem is láttam. Egy hatalmas, három ajtós szekrényhez hasonló néger állt mögötte, és baszta seggbe. Csak amikor kihúzta hatalmas, gecivel borított faszát, akkor vettem észre, mi volt különös az egész jelenetben. Ugyanis végig benne volt csuklóig a keze a seggében. Nem simán baszta, hanem beleverte a faszát a seggébe! Ekkor kivette egy hirtelen mozdulattal lapátkezét, és láthattam a szerencsétlen köcsög segge lukát teljes valójában egy ilyen öklözés után: rongyos záróizmai közül 10-15 centi szélesen tátongott ki vörös végbél húsa, az egész beborítva fehér geci és vazelin gusztustalanná keveredett vegyülékével. Az ernyedt végbélizmok ritmikusan néha kicsit összébb húzódtak, de nem zártak össze.
Legközelebb néhány héttel később láttam a kantinban, amikor a fehérek asztalánál ült. Az egyik fehér ráparancsolt, hogy üljön egészen a pad szélére, ekkor lehúzta róla a fenekéről a nadrágot, és valamivel bekrémezve az öklét, egyetlen hirtelen mozdulattal, mint egy boxzsákba, beleütötte az öklét a seggébe. Hogy milyen rendszeresen csinálhatták ezt a cellájukban, lehetett gondolni, hiszen még csak fel sem nyögött attól, hogy ilyen brutálisan belevertek egy öklöt a fenekébe, hanem csak egy elnyújtott sóhajt hallatott. Valószínűleg a nap 24 órájában öklözték, még éjjel is.
A legkönyörtelenebbül az azonban egy Ricky nevű köcsöggel bántak el. Még egy éve volt a 20 évből, és azután szabadul, de büntetéséből az utolsó nyolc évet mint a feketék élő „boxzsákja” élt le az edzőtermükben. Balettcipőben és kislánynak való tütü-szoknyéban kellett lennie, és így látni lehetett kidülledő végbélhúsát a farpofái közt. Saját szememmel láttam, ahogy hagyta magát odakötözni egy padhoz, majd az egyik néger jól besíkozta a seggét és saját bokszkesztyűs kezét, teljes erővel belenyomta a fenekébe, majd megforgatta és kirántotta. Ricky seggéből jókora, vörös hústömeg tárult elő, mire a néger teljes erővel újra beleütötte, majd ez így ment még különböző tempóban, mint egy kemény bokszedzés. Mikor engem egy este bevittek köcsögölni a négerek zuhanyzójába néhány órát, akkor láttam, hogy behozták, leterítették egy zuhany alá, majd slaggal kimosták a seggét, mert összefosta magát. Amikor visszavittek, akkor is még éppen öklözték barlangszerűen tátongó valagát, de már a mennyezetről lógatták le kötélen. Azt hallottam, hogy éjjelre egy ananászt nyomnak a fenekébe és azzal kell aludnia.
Közben új rab érkezett a feketék blokkjába, akit először én csak messziről láttam, mert két méteres magasságával kimagaslott a többi néger közül is. Egyik nap kisebb csoportosulást vettem észre, mire közel mentem volna, ketten karon ragadtak, és pont bevittek a csoportosulás közepébe, ahol az új néger óriás állt. Ekkor láttam, hogy sliccéből a leghatalmasabb, félelmetes méretű fasz áll ki egy sűrű, gyapjas szőréből, amit valaha elképzelni is tudtam volna. Az óriás, akit Jasonnek szólítottak, rám vigyorgott. Farka mellé tette alkarját, hát, alig volt kisebb, mint az alkarja! Ekkor hárman odaugrottak, leszorították a fejemet és szétfeszítették a seggemet. Az egyikük valamilyen síkosat kent a lukamra, szerintem majonéz lehetett. Ekkor az óriás szépen, lassan, a körben álló tömeg szeme láttára belémnyomta azt a gigantikus faszt, ami, mikor perc után tövig csúszott sajgó végbelembe. soha nem éreztem ég ehhez hasonló érzést, minthogyha tökéletesen megtömtek, és feszítenének belülről. Az érzést fokozta, hogy hatalmas gyűrűként a farka köré feszülő védtelen seggnyílásomat körbe-körbe csiklandozta a hozzá préselődő buja szőr. Amikor egy utolsó rántással még egy utolsót tolt rajta, akkor aprókat mozdult eddig ernyedt farkam, és, a földre élveztem, anélkül, hogy magamhoz nyúltam volna. A tömegben többen felnevettek ennek láttán, és ekkor Jason leemelt óvatosan a faszáról, és hangosan kijelentette: "Ez végre jó méret, ezt megveszem!" Lefizetett valami kevés összeget a gang egyik vezetőjének, és magával vitt a zárkájába. Így én lettem Jason egyedüli köcsöge. Miután bebizonyosodott, hogy a sok használat megtette hatását, és a seggem be tudja fogadni tövig a faszát, bevett két viagrát, a számat egy csík ragtapasszal zárta le, és megkötözte a kezemet a hátam mögött. Ezután órákig megállás nélkül baszott, mielőtt elélvezett volna. Mikor vadállati hörgést hallatva belémürítette zacskói tartalmát, utána pár másodpercig keményen fogta még a hátsómat, majd tisztán éreztem, hogy megduzzad a fasza a seggemben, és a belül először nyomást érzek, majd elönti a belsőmet az égő forróság: Jason belémhugyozott! Ezután még vagy négy napig szinte megállás nélkül baszta a seggemet, amíg tartott a viagra hatása. De a baszások a következő hónapokban, ha meg is ritkultak kissé, egyre durvábbak lettek. Jason mint egy fáradhatatlan dugattyú, hatalmas lökésekkel kúrta nap mint nap védtelen seggemet. Egyik alkalommal, amikor éppen azt figyelte, hogy dugás után tátongva nyitva maradó lukam mikor zárul össze, és ekkor durván két ujjal belenyúlt a lukamba, hogy tovább tátongjon, halkan azt dünnyögte: "Holnap bedoblak a közösbe, keresel nekem egy kis pénzt."
Igazság szerint ekkor még nem sejtettem, hogy én alig hét év után pontosan ugyanarra a sorsra jutok, mint Ricky, és az edzőteremben kell a végbelemnek nap mint nap helyt állnia mint boxzsák, amibe bele lehet ütni az öklöt. Nagy sikert arattam azzal, hogy a végén már mindkét bokszkesztyűs kezet is bele lehetett nyomni, annyira kilazultak már a végbélizmaim. Mindenki kedvenc szórakozása lett, hogy duplán öklözzék a seggemet bokszkesztyűben. Szó ami szó, én lettem a legtágabb seggű köcsög az egész börtönben... Ennyi a történet röviden, ügyvéd úr...